KÚLA, 2023.08.10. – A Magyar Kormány mint fő hordozó, az általa kinevezett pályázatíró és szerbiai partnere, tegnap Kúla önkormányzatának épületében munkamegbeszélést tartott, Damjan Miljanić, polgármester Valka Károly, alpolgármester és az önkormányzat illetékes szakosztályvezetőivel a sziváci szennyvíz- és víztisztítótelep tervdokumentáció tervezetével kapcsolatosan.
Az összejövetel után Valka Károly elmondta, hogy közel 63 kilométer hosszban tervezett a szennyvízhálózat megvalósítása Szivác településen az ehhez csatlakozó víztisztítótelep pedig 10.000 ekvivalensre van számolva az áttisztított víz pedig a csatornába ömlene. A magyarországi és a hazai tervdokumentáció készítők az év végére ígérték, hogy elkészülnek azzal, ami lehetővé tenné, hogy a Magyar Kormány, mint a tervezet fő hordozója, eszközbisztosítója és kivitelezője kinevezze a kivitelező céget is és elkezdődjön az építkezés. A munkálatok a terv szerint jövőre várhatók és minden fél maximális igyekezettet fejt ki, hogy a megvalósítás minél gyorsabb és minél jobb legyen, amely által Szivácon egy jelentős közművesítési és környezetvédelmi probléma oldódna meg.

Forrás: Qmedia