KÚLA, 2024.01.16. – Kúla kataszteri önkormányzatának határában, több elhullott őzpéldányt találtak. Az illetékes szolgálatok időben és jogkörüknek megfelelően reagáltak, így kivizsgálást folytatnak, amihez a szükséges elemzési mintákat begyűjtötték. A kellemetlen eseményről a kúlai rendőrkapitányság munkatársai is feljelentést tettek. A vadászterület igazgatója, Slobodan Bedičin elmondta, hogy ezekkel az elhullásokkal csaknem felére csökkent az őzállomány. Bedičin arra is felhívta a figyelmet, hogy bár az okot még nem határozták meg, fennáll a gyanú, hogy az őzek a felelőtlen mezőgazdasági termelők nem megfelelő rágcsálómérgezése miatt pusztultak el:
„Még mindig nem tudjuk, mekkora kár keletkezett, és nem hiszem, hogy valaha is fogjunk. Sok őz nem ezen a helyszínen pusztult el, hanem behúzódott valami bokorba vagy hasonló helyre, amely területeket lehetetlen mind átkutatni. Hogy az állatelhullásnak mi a pontos oka, azt a terepre kiérkező illetékesek által végzet ellenőrzések fogják megállapítani. Személy szerint én azt mondanám, hogy ez a felelőtlen mezőgazdasági termelők általi egérmérgezés. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a rágcsálómérgezési módszer általános zavart okozott a természetes élőhelyen, így a vadászterületeinken is. Arról van szó, hogy elhullott őz, róka, nyúl, fácán, sólyom, sas, varjú, sirály és sok más egyedre bukkantunk. A következményeket ezután belátható ideig szenvedjük, mindaddig, amíg ez a természetes lánc újra ki nem alakul, úgy, ahogyan a természetben annak lennie kell. Az előző évet az egerek évének hívják, és így is van, hiszen kora ősz óta rengeteg rágcsálót vettünk észre a területeinken, de ilyen évek voltak és lesznek a jövőben is. 20-25 évente vannak olyan évek, amikor a hörcsögök is megjelennek, de ezt nem lehet akármilyen módon megoldani. Fontos, hogy aki mérget vásárol az a csomagolásán elolvassa a helyes felhasználásra vonatkozó szabályzatot. Gazdálkodóink azonban a búza alacsony ára vagy valami hasonló ok miatt úgy gondolják, hogy ezen a részen a lehető legkevesebb munkaerő alkalmazásával tudnak spórolni, emiatt műtrágyaszóróval vagy kanállal szórják ki a mérgeket, amik így magasról közelítik meg a lyukakat és a méreg nem bele esik, hanem mellé. Sajnos ennek a méregnek nincs szaga és íze, és ahogy a rágcsálók megeszik, úgy a vad is. Az egész lánc megszakad, amiatt, hogy a mérgezett egeret, vagy magát a mérget megeszi egy-egy sas, sólyom, varjú, sirály, róka, sakál. Ez az ok miatt vesztettük el az iránytűnket is, hiszen nem tudjuk kordában tartani a dolgokat, lekövetni mekkora is valóban a veszteség ami belátható időn belül nagyon nagy problémát okoz. Az őzállomány talán még nagyobb fogyását látjuk majd ennek következményeként.“
Forrás: Qmedia