KÚLA, 2024.01.18. – Kulán rendezték meg a hagyományos, zsinórban már negyedik, „Karácsonyi ötkilométeres versenyt”. Közel 130 versenyző haladt át a célvonalon, a regisztrált résztvevők száma pedig meghaladta a 140-et. Ahogyan a verseny neve is mutatja, a futam hossza öt kilométer volt, a helyszín pedig Kúla városából kivezető úttól a Torzsa felé vezető útig volt. A verseny után frissítőket biztosítottak minden jelenlévőnek. A szervező a „Hajduk Marathon Team“ atlétikai klub, számos szponzor támogatásával, akik felismerték egy ilyen sportesemény fontosságát. Ami a legjobbakat illeti, a férfiaknál Kristijan Stošić győzött, a második helyen Sreto Krstić, míg a harmadik helyen Đorđe Papić végzett. A nőknél Slađana Stamenković szerezte meg az első helyet, Ana Novković, a „Hajduk“ atlétikai klubb reménysége a Szerbiai krossz-verseny és egyben ezen esemény második helyezetje, harmadik helyen pedig Jovana Miletić végzett. A „Hajduk Marathon Team” elnöke, Zdravko Mišović elmondta, hogy a „Karácsonyi ötkilométeres verseny” egyre jobban felkelti a futók figyelmét, tekintettel arra, hogy a regisztrált résztvevők száma jóval magasabb, mint a korábbi években. Mišović arra is rámutatott, hogy ez a verseny egyfajta előjátéka annak, ami ezután következik, nevezetesen a „Császárnő keresztfutamának” és a „Barátság versenyének”.
Forrás: Qmedia