Megtartották az évi közgyűlést a Népkör MMK-ban

Fotó: Paraczky László

KÚLA, 2024.03.18. – A Népkör Magyar Művelődési Központ tegnap tartotta meg évi közgyűlését, amely egyben tisztújító jelleggel is bírt. A titkári, pénzügyi és munka jelentések után a jelölőbizottság ajánlata alapján Goga Zsoltot egyhangúlag választotta meg a közel 130 tagú tagság a Népkör MMK elnökének. A titkári jelentésben elhangzott, hogy szerteágazó sikeres munka folyik a Népkörben, minden korosztályt felölelve az év minden napján, valamint  a pénzügyi jelentésből kiderült, hogy az elmúlt évet is pozitívan zárta az egyesület, tehát sikeresen gazdálkodott a rendelkezésre álló eszközökkel. A 2024-es évi munkatervben megemlítésre kerültek a hagyományos rendezvények, amelyeket mindig megszervez a Népkör MMK és a szemléken, rendezvényeken, versenyeken való részvétel. A közgyűlés az elnök mellett Valka Károlyt alelnöknek, Lázár Bélát titkárnak választotta meg. A választmányi tagok pedig: Bajai Attila, Benedek Dániel, Blaskó Imre, Burity-Bálint Melinda, Fárbás Endre, Fárbás Máté, Fenyvesi Jung Mária, Gonczlik Karolina, Gonczlik Zoltán, Hugyik Attila, Hugyik Pál, Kozma Ferenc, Laczkó Jut Laura, ifj, Valka Károly. A közgyűlés a munkajelleg után közös barátkozással, beszélgetéssel folytatódott, finom estebéd mellett.

Forrás: Qmedia

Претходни чланакГога Жолт поново једногласно изабран за председника ,,Непкера“
Следећаи чланакMegemlékeztek az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseiről Kúlán

ПОСТАВИТЕ КОМЕНТАР

Please enter your comment!
Please enter your name here