Régi papírok és tankönyvek gyűjtése van folyamatban Stefan megsegítésére

Фото: Qmedia

KÚLA, 2024.06.12. – A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola felhívja a tanulók, tanárok de a lakosság figyelmét is, hogy humanitárius segélynyújtás céljából papírgyűjtést szervez az iskolában. Ezen belül öreg papírra, kartonra, régi tankönyvekre gondolnak. A gyűjtő konténert az udvarban helyezték el, amely könnyen megközelíthető a hátsó bejáraton keresztül. Az iskola kéri, hogy mindenki értesítse a rokonokat, ismerősöket, szomszédokat és barátokat, hogy minél többen csatlakozzanak az akcióhoz. A papírgyűjtési akcióból befolyt összeg teljes egészében az iskola nyolcadik osztályos tanulójának Šafarik Stefannak számlájára lesz befizetve, akinél komoly agydaganatot diagnosztizáltak. A régi papírok gyűjtése mellett az iskolában két helyen is elhelyeztek dobozokat, hogy anyagi segítséget gyűjtsenek Stefannak, illetve minden adományt szívesen fogadnak, ami jelentős a fiú és családja számára.

Mert “Sok kicsi sokra megy”.

Az iskola igazgatója, Pozsár Csaba elmondta abból indultak ki az akció, hogy a következő tanévben már nem sok tankönyvre lesz szükségük a diákoknak az előző tanévekből, és hogy ne álljanak a polcokon, ne gyűjtsenek port, hasznosabb, ha behozzák az  iskolába és így részt vesznek az újrahasznosításban, amivel még pénzt is gyűjthetnek humanitárius célokra:

„Néhány nap múlva itt a tanév vége, és ekkor már nagyon jól tudják a diákok és a szülők, hogy a következő tanévben mely könyvekre lesz szükségük, és melyekre nem, melyek azok amiket félretesznek. Abból az elgondolásból kiindulva, hogy nem lesz szükségük bizonyos számú könyvre, hogy ne álljanak a polcokon és ne gyűjtsék a port, bevihetik őket az iskolába, és a kazánház közelében lévő konténerben hagyhatják. Az iskolában nagy számban vannak régi könyvek, füzetek is, ezeket mind összegyűjtjük, hogy minél nagyobb legyen a mennyiség. Együttműködést keresünk egy céggel a papír újrahasznosítása érdekében. Évek óta az udvar hátsó részében gyűjtjük az üveg- és konzerv dobozokat, a papírt, a műanyagot, és ha megtelnek a konténerek, újrahasznosításba kerülnek, ami után az iskola kap bizonyos forrásokat, amit ebben az esetben tudunk felajánlani.“

Фото: Qmedia

Forrás: Qmedia

Претходни чланакУ току акција прикупљања старе хартије и уџбеника за помоћ Стефану
Следећаи чланакПрогноза и биометеоролошка прогноза

ПОСТАВИТЕ КОМЕНТАР

Please enter your comment!
Please enter your name here