KÚLA, 2024.09.09. – Pénteken este a városi galériában tárlatmegnyitóval vette kezdetét a két napos 17—ik Hagyományorző Napok elnevezésű rendezvény Kúlán. A kalocsai Dunatáj Fotókör Egyesület 18 tagja által készített fényképek kerültek kiállításra, amely szeptember 23-ig megtekinthető.
Szombaton a Gödörben a sportpályánál zajlott tovább a program, ahol 55 csapat vett részt a birkapaprikás-főző versenyben. A gyermek és,- felnőtt focitornán, barátságos mérközéseken mérték össze ügyességüket az amatőr csapatok. A gyermekek számára a Népkör MMK csoportvezetői gyermekfoglalkozásokat tartottak de a játszóház is várta őket. A program művelődési része előtt a vendégeket először Damjan Miljanić, Kúla polgármestere, majd Valka Károly alpolgármester köszöntötte. Tóth Zoltán, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes nyitotta meg a rendezvényt, amikor is elmondta, hogy, a rendezvény nemcsak közösségünk hagyományainak megőrzéséről szól, hanem arról is, hogy újra és újra megerősítjük összetartozásunkat.
A program művelődési részében a Népkör MMK néptánc szakcsoportjai léptek a közönség elé valamint a vendégek a helyi Srbija müvelődési egyesület és a testvérvárosunkból, Kalocsáról érkező Piros Rózsa Táncegyüttes hagyományörző táncsoportja.
A Szakzsűri értékelése után 5 különdij került kiosztásra majd megtörtént a várva várt eredményhirdetés, hogy ki főzte a legjobb birkapaprikást. A Vidám szakácsok csapaté lett az első hely, amelyet a kúlai Húber Krisztián vezetett. Az eredményhirdetés után zenés mulatság következett.
Forrás: Qmedia