KÚLA, 2024.10.01. – A Kúlán megrendezett 17. Hagyományőrző napok egyik kísérőrendezvényeként a városi galériában minden évben kiállításra kerül sor, amelynek keretében a magyarországi testvérváros, Kalocsa egy-egy jellegzetessége, alkotóművészének munkája, vagy éppen kézműves termékek láthatók. Idén a Dunatáj Fotókör Egyesület 18 tagjának 32 fényképből álló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.
A kiállítást pénteken este Valka Károly, Kúla alpolgármestere nyitotta meg, aki többek között elmondta, Kalocsa és Kúla a hagyományápolás, a sport, a kultúra, a néptánc és a képzőművészet terén is bemutatkoztak már egymásnak, mindez pedig hozzájárul a testvérvárosi kapcsolatok további elmélyítéséhez.
− Ebben az évben fényképeket állítottak ki a kalocsaiak, 32 képet hoztak, melyeken különböző motívumok láthatók. Van néhány tájkép, továbbá olyan eseményeket, tárgyakat láthatunk, melyek ott és abban a pillanatban ihlették a fotóst. Szerintem ez az együttműködési forma nagyon jó dolog, hiszen évről évre a kalocsaiak megmutatják saját kultúrájukat, a különböző művészeti lehetőségeiket, ezáltal pedig még szorosabb lesz a kapcsolat Kúla és Kalocsa között – mondta Valka Károly.
Péjó Zoltán, a Dunatáj Fotókör elnöke elmondta, az egyesület 2004-ben alakult, azzal a céllal, hogy a térségben élő fotósok szakmai fejlődését elősegítse.
− Idén vagyunk 20 évesek. Ebből az alkalomból különböző rendezvényeket tartottunk, és fotótanfolyamot szervezünk a kezdő fotósoknak. Amatőrnek valljuk magunkat mindannak ellenére, hogy több tagunk nemzetközi és hazai fotóművészeti ranggal is bír. Ez úgy érhető el, hogy nemzetközi szinten is több pályázaton eredményesen kell szerepelni. Egyesületünk tagjainak érdeklődési köre igen széleskörű, a természetfotótól az absztrakt alkotásokig, de a városfotózást is említhetném. A Kúlára hozott képanyagot részben az elmúlt évek kiállítási anyagaiból, részben pedig új fényképek előhívásából válogattuk össze. Ugyanakkor próbáltuk Kalocsa városát, továbbá népművészetünket, hungarikumainkat megmutatni. Mindenki az utóbbi egy-két évben, vagy korábban készült, de legtöbb esetben a pályázatokon jó eredményt elért fotóit hozta, és így állt össze a kiállítás – fogalmazott Péjó Zoltán.
Forrás: magyarszo.rs