BÁCSKERESZTÚR, 2024.10.01. – A munkagépek a település főutcáján és a Liliomosig vezető szakaszon dolgoznak.
Bácskeresztúron megkezdődtek a Tito marsall utca újraaszfaltozási munkálatai. Kúla irányából a Liliomos (Lalić) felé vezető aszfaltútról a felső, néhány centiméteres réteget aszfaltmarógéppel eltávolítják, majd új réteggel vonják be. Valka Károly, Kúla község alpolgármestere a helyszínen járva elmondta, a Bácskeresztúr és Veprőd között nemrégiben felújított útszakaszt követően ez újabb jelentős beruházásnak számít a közúti infrastruktúra területén.
− Bácskeresztúr és Veprőd között a teljes egészében felújított útszakaszt pár hónapja adtuk át rendeltetésének, jelenleg pedig a Liliomos felé vezető út kap új aszfaltburkolatot. A településen az elmúlt harminc év legjelentősebb közúti beruházásairól van szó, hiszen néhány éve több itteni utcát is újraaszfaltoztunk. A főutcán korábban lecseréltük a közvilágítást, az óvodák közelében pedig sebességmérő kamerákat telepítettünk, hiszen a közelekedésbiztonság mindenütt fontos. A főutca útfelújítása gőzerővel folyik, ezért meg vagyok győződve arról, hogy hamarosan befejezik a településen áthaladó szakaszt – mondta Valka Károly.
A kúlai önkormányzat képviselői mellett a munkálatok megkezdésén jelen volt Mihajlo Pašo, a keresztúri helyi közösség titkára, aki hangsúlyozta, hogy minden útépítési beruházás sokat jelent a falu számára. Egyúttal arra kérte a közlekedésben résztvevőket, hogy tartsák be a szabályokat, hogy senki ne kerüljön veszélybe.
− Akárcsak a községhez tartozó többi településen, számunkra is sokat jelent a beruházás, hiszen minden munka, felújítás valamilyen módon megfiatalítja a falut. Folytatódnak a beruházások a község, a tartomány és a kormány részéről, hiszen pár hónapja még a főutcán egy kevésbé biztonságos út vezetett, ma pedig egy széles, kétsávos, kiváló minőségű út készül, amely sokkal biztonságosabb. A munkálatok a Keresztúron áthaladó rész mellett a Liliomosig vezető, mintegy 10 kilométeres útszakaszon folytatódnak. Az első fázisban a felszíni aszfaltréteg eltávolítása van folyamatban, ezt a terep egyengetése követi, majd az új aszfaltburkolat következik. Arra kérem a polgárokat és a közlekedésben résztvevőket, hogy a munkálatok idején a balesetek elkerülése végett fokozott óvatosan közlekedjenek – mondta Mihajlo Pašo.
Forrás: magyarszo.rs