KÚLA, 2025.01.17. – Holnaptól hivatalosan is megkezdődik a Đuro Strugar utca rekonstrukciója a Sava Kovačević-től a Kramer utcáig terjedő szakaszon. A tervek szerint az úttestről a betonlapokat eltávolítják, majd aszfalttal helyettesítik. Az úttest mellett ezen az utcarészen is leaszfaltozzák a parkolóhelyeket, valamint kicserélik a tűzcsap hálózatot is. A munkálatok idejére az említett szakaszt lezárják a forgalom elől, az útlezárás pontos időpontja január 18-án, szombaton 10 óra. Az illetékesek arra kérnek minden polgárt, hogy járműveiket az adott időpontig távolítsák el az említett utcából és parkolják át a szomszédos utcákba. A teljes munkaidő alatt a járda nem lesz elkerítve, az járható lesz a gyalogosforgalom eljött. Kúla község polgármestere Damjan Miljanić arra is rámutatott, hogy a tervek szerint márciusra mindennel elkészülnek, amikor megkezdődik a központi park rekonstrukciója is.
Forrás: Qmedia