Gazdag turisztikai kínálat Kúla községben

Fotó: Qmedia

KÚLA, 2025.02.07. – A helyi Turisztikai szervezetnek fő céljai a turisztikai kínálat, valamint Kúla város és község imázsának népszerűsítése ezzel egy vonzó turisztikai célponttá téve a helyet. Fontos a tájékoztatás és a turizmus előmozdítása vezető gazdasági ágazatként, a városfejlesztési stratégiának megfelelően. Mindehhez nagyban hozzájárul a község területén megtartandó egyre népszerűbb fesztiválok, események megvalósítása, legyenek azok kultúrával, sporttal, vagy hagyományőrzéssel kapcsolatosak. Minderről bővebben a helyi Turisztikai szervezet munkatársa Apró Gabriella számol be:

-Sikeres évet tudhatunk magunk mögött, a tavalyi év folyamán több mint 50 rendezvény került megrendezésre a Turisztikai szervezet önálló szervezésében, vagy partnereinkel együtt, ami alatt a község területén tevékenykedő civil szervezeteket értem. Az általunk szervezett rendezvényeknek különböző a látogatottsága, van amely 500 de van 30 ezres látogatottsággal bíró eseményünk is. Az év 12 hónapjában rendezünk eseményeket, fesztiválokat amelyek közül van amely felkarolja a gyermekeket, fiatalokat, időseket és akár egész napos családi programként valósul meg. Törekszünk a hagyományos programok megtartása mellett mindig valami új tartalmakat is bevinni a község életébe, mint vonzó turisztikai célpont, szórakozási, kikapcsolódási lehetőség.

-Az új tartalmak közül kiemelném a társszervezésben megvalósított kétnapos Kajak-Kenu Regattát, amely sokak érdeklődését felkeltette. A Kúlát átszelő csatorna volt a fő helyszín. Zomborból indultak a regatta résztvevői és Kissztapáron 20 kilométer megtétele után volt egy pihenő a résztvevők számára, táborozási keretek között, majd másnap a közel  már 150 résztvevő Kúla felé vette az irányt, ahol a megtett út után gazdag zárórendezvényen vettek részt. Vannak rendezvényeink, amelyek közkedveltebbek, nagyobb lehetőségekkel, színes programkínálattal bírnak pl. ilyen Szivácon az idei évben már 5-ik alkalommal megtartandó Töpörtyű Fesztivál. Általában 50-80 csapat szokott részt venni az eseményen, közel 320 résztvevő taggal. Kirakodóvásár, gyerekprogram, tamburazenekarok fellépése jellemzi az eseményt, ahol friss töpörtyűt valamint más hústermékeket lehet megkóstolni vagy megvásárolni. A nevezési összeg ellenében friss szalonnát kapnak a csapatok, amelyből mindenki a legjobb tudása szerint szeretné kisütni a legízletesebb töpörtyűt.

Nem hagyhatom ki a felsorolásból a tavasz közeledtével tartott Virágkiállítás  fesztivált sem, amely rendezvény igen közkedvelt főleg a hölgyek körében.  Kúla központját több napig a cserepes és egyéves virágok színkavalkádja díszíti, de a földlabdás, többéves örökzöldek a díszcserjék is mindig új gazdára találnak.

Májusban Cservenka ad helyszínt az Édes Napok rendezvénynek, amely a leglátogatottabb, ugyanis a három nap alatt több neves előadó koncertje is megtartásra kerül, amelyek nagy tömegeket vonzanak. Napközben gyermekprogramok, kirakodóvásár, este pedig koncertek jellemzik.

Júniusban a Barátság futóverseny a sportkedvelők örömére kerül társszervezésben megvalósításra, amikor is több távon tartanak korosztálytól függően Kúla utcáin futóversenyt, augusztusban pedig már a szintén nagyon népszerű Paprika Napokat igyekszünk mind magasabb szervezési szintre emelni Bácskereszúron.

Szeptemberben kerül sor a közkedvelt Hagyományőrző Napokra Kúlán, amely a kúlai magyarság fő rendezvénye, sok látogatóval egész Vajdaság területéről, de gyakran a környező országokból is érkeznek főzőcsapatok. Kultúrprogram, főzőverseny, gyermekfoglalkozás, sportaktivitás, esti mulatság jellemzi az eseményt a Gödör sportpályán és mondhatjuk hogy évről-évre egyre népszerübb és eléri az ezer látogatói szintet is.

Októberben a Töknapok megszervezésével vagyunk elfoglalva, amely mondhatjuk, hogy teljes egészében családbarát rendezvény, rengeteg mellékprogrammal, eseménnyel és eddig mindig a kúlai park adott neki otthont. Tökből készült sós vagy édes házi készítésű ételeket és süteményeket kóstolhatnak a megjelentek, valamint az állatsimogatás, arcfestés, zenei program, kirakodóvásár, tökfaragás csak egy pár a lehetőségek közül amelynek részesei lehetnek a rendezvény látogatói, számol be Gabriella a kúlai önkormányzat Turisztikai szervezet munkájáról.

Hozzáteszi, az idei évben is szervezik és támogatják az eseményeket egész Kúla község területén és törekszenek arra, hogy olyan kikapcsolódási, szórakozási, bemutatkozási eseményeket támogassanak amelyek a község javára és népszerűsítésére szolgálnak.

-A jövőbeli tervek között szerepel, hogy a vendéglátóipart minél jobban csatoljuk a kínálathoz, itt elsősorban arra gondolok, hogy a szállásajánlatot bővítsük amelyre van lehetőség a kategorizáció és szálláshelyek minősítésén keresztül. Nem szabad kihagyni, hogy azoknak a rendezvényeknek is támogatói, valamint szervezői vagyunk amelyek egy a községhez tartozó település életében fontosak. Ezek között a veprődi falunap, Bácskeresztúron a ruszinok lakta településen, ahol több program is van ami a ruszin kultúrát hivatott előtérbe helyezni, bemutatni, illetve augusztus végén a Lipáron megszervezésre kerülő falunapi eseményt.

A civil szervezetekkel szoros együttműködést ápolunk. Ha ötleteikkel hozzánk fordulnak közösen beszéljük meg, próbáljuk megoldani az elképzeléseket. Sok esetben csak dokumentáció előkészítésében vagy logisztikai támogatásban van ránk szükség. A kétirányú gyümölcsöző együttműködés számtalan évre tekint vissza.  Egyik fő célunk közé tartozik a helyi kézművesség népszerűsítése, hogy mind szélesebb körben be tudják mutatni vagy értékesíteni a szorgos kezek által készített termékeket, így minden fent említett rendezvényre meghívást kapnak, amelynek örömmel  tesznek eleget.

A borturizmus nagyon széleskörű és sok programot lehet mellé társítani, amihez az alapot a cservenkai borpincék adják. Eddig több hazai és külföldi, főleg magyarországi boregylettel vettük fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy a jövőben még aktívabban ki tudjuk használni az ágazatban rejlő lehetőséget.

Az egész évet értékelve elmondható, hogy a Turisztikai szervezet törekvése

a turizmus előmozdítására a község területén újra bizonyítja, hogy a megszervezett események nem csupán egy időtöltési lehetőség, hanem minden rendezvény egy élmény is egyben, amely közösséget épít és történeteket mesél,- fejezte évi beszámolóját Gabriella.

Forrás: Qmedia

Претходни чланакПочело пријављивање за субвенције за електричне аутомобиле
Следећаи чланакA kúlai Római Katolikus Plébánia statisztikai adatai a 2024-es évre vonatkozólag

ПОСТАВИТЕ КОМЕНТАР

Please enter your comment!
Please enter your name here