Mezőgazdasági lakossági fórumot tartottak Kúlán

Fotó: magyarszo.rs

KÚLA, 2025.02.21. – A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége és a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében szerdán a kúlai Népkör épületében mezőgazdasági lakossági fórumot tartottak. Juhász Attila, a szerb kormány mezőgazdasági minisztériumának államtitkára és dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója az aktuális mezőgazdasági kérdésekről,  a támogatásokról, a kölcsönökről és a tartományi pályázatokról tájékoztatta az érdeklődőket.

A gazdákat először Valka Károly, Kúla alpolgármestere köszöntötte, aki elmondta, hogy az előző évek gyakorlata azt mutatja, hogy a községben van érdeklődés az állami és tartományi támogatások és kölcsönök iránt. Az elmúlt években a téli mezőgazdasági előadások keretében a gazdák mindenről első kézből tájékozódhattak, választ is kaptak kérdéseikre, s ez a gyakorlat az idén is folytatódik.
Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár felszólalásában kiemelte, a 2025-ös évre rekordnagyságú költségvetést irányoztak elő a gazdák támogatására.

‒ Az előző évekhez képest legmagasabb költségvetést még 10 százalékkal meg tudtuk emelni, így csaknem 138,5 milliárd dinár áll rendelkezésre. Ez a pénzmennyiség az az összeg, amely szavatolja a gazdáknak a támogatások további kifizetését. Legyen szó akár közvetlen kifizetésekről, akár területalapú, vetőmag, üzemanyag utáni támogatásról, vagy éppen olyan pályázatokról, amelyek által a gazdák gépekre, berendezésekre és felszerelésekre nyerhetnek pénzt. Úgy gondolom, hogy mindez bizakodásra ad okot, és hogy a kifizetések zökkenőmentesek lesznek – mondta Juhász Attila.
Molnár Viktor emlékeztetett arra, hogy a Tartományi Mezőgazdasági-fejlesztési Alap által kínált kedvező hitelvonalak közül tavaly a mezőgazdasági gépek és a földvásárlás iránt volt legnagyobb az érdeklődés, de több igénylés érkezett öntözőrendszerek és tenyészállatok vásárlására is.

‒ Az éves programtervben tizenhárom hitelvonal szerepel, ebből egyszerre minimum tizenkettőt jelentet meg az alap. Amennyiben sikerül időben megjelentetni, akkor a tizenharmadikat is, ugyanis az a többéves ültetvényekre vonatkozik, és csak márciusban, esetleg április elején lehet pályázni, mert közben elbírálni és realizálni kell. Az alap a dokumentáció beadását a tavalyihoz hasonlóan március elejétől október végéig folyamatosan lehetővé teszi, ezek időszakosan kerülnek elbírálásra. Elmondhatom, hogy tavaly a beadott pályázatok 97-98 százaléka sikeres elbírálást kapott. Az alap idei keretösszege 800 millió dinár – mondta Molnár Viktor.

Hozzátette, hogy a tartományi mezőgazdasági titkárság pályázatai ugyancsak március elején jelennek meg.

‒ Bizonyos pályázatok az önkormányzatok részére lesznek kiírva, ezek leggyakrabban a vízvezeték- és a csatornahálózat kiépítésére, javítására vonatkoznak, de természetesen a bejegyzett gazdaságok számára is több pályázati lehetőség várható. A keretösszeg itt 1,6 milliárd dinár – fogalmazott a Tartományi Mezőgazdasági-fejlesztési Alap igazgatója.

Március 18-ig Vajdaság számos helységében szerveznek hasonló lakossági fórumot.

Forrás: magyarszo.rs

Претходни чланакНСЗ: Данас исплата редовне новчане накнаде незапосленима
Следећаи чланакTéli teendők a gyümölcsösben

ПОСТАВИТЕ КОМЕНТАР

Please enter your comment!
Please enter your name here