KÚLA, 2025.03.27. – Veprődön a Ferenc-csatorna mentén egy 30 méter hosszú fakikötőt telepítettek. A meleg nyári hónapok alatt a veprődi lakosok sok időt töltenek ezen helyen így a jövőben jól szolgálja majd mind a horgászokat, mind az úszókat. Az év elején a Vajdaság Vizei Közvállalat jóvoltából horgászhelyeket alakítottak ki, a veprődi Vidra horgászegyesület pedig jóindulatú helyiek segítségével újjáépítette a tavaly leégett napellenzőt, így ez a tér sokkal jobb állapotban fogadja majd a május elsejei odalátogatókat, illetve a falusi ünnepségeknek is méltó helye lesz.
Damjan Miljanić, Kúla község elnöke szerint a helyi közösségek, közüzemi szolgáltatók, az önkormányzat, különböző társulatok, illetve nonformális polgári csoportok közötti jó együttműködés Kúlán és Kis-Sztapáron hasonló akciókhoz vezetett, és más lakott területeken is lesznek hasonló projektek.
Forrás: Qmedia