KÚLA, 2025.08.08. – Szeptember 6-án, szombaton kerül megrendezésre a kúlai Gödör sportpályákon a hagyományos, zsinórban 18. Hagyományörző napok rendezvény, amelyet a Népkör Magyar Művelődési Központ szervez.
A program szeptember 5-én, pénteken a kúlai Művelődési Központ Műcsarnokában egy kiállításal nyílik, a program fő részét pedig egy nappal később tartják.
Szombaton 10 órakor kezdődik a gyerek focitorna. 12 órától egyesületek és magánszemélyek mutatják be kézműves, házi termékeiket. 13 órától gazdag gyermekprogram várja a legkissebbeket is, illetve kezdődik a kispályás labdarúgó bajnoksága, 14 órától pedig a birkapörkölt főző versenye. A kulturális program 15:30-kor kezdődik, ekkor lesz ünnepélyes megnyitó és a folklórszekciók fellépése. Idén 17:30-tól ismét szerepel a programban íjász bemutató. 18:30-kor pörköltmintát adnak át a versenyzők, majd 19:30-kor a sportversenyek eredményhirdetése után azonnal megkezdődik a zenés est minden látogató számára, társalgás kíséretében. A program hivatalos része pedig 20:30 körül ér véget, amikor kihirdetik a pörköltfőző verseny eredményét. A mulatás ezt követően éjfélig tart majd a Szivárvány együttes koncertjével.
Forrás: Qmedia






