KÚLA, 2025.12.16. Tegnap este a Petőfi Brigád Általános iskolában ünnepélyes keretek között jegyezték fel az iskola 168 –ik fennállását és, hogy 60 éve a Petőfi Brigád nevet viseli. Az ünnepséget az iskola előcsarnokában tartották meg, amely teljesen benépesült. Először az igazgatónő Simonyi Gabriella, szólt az egybegyűltekhez.
-Nagy öröm számomra, hogy együtt ünnepelhetjük az iskolanapot, amely alkalom nem csak hagyomány, hanem egy lehetőség is arra, hogy megálljunk egy pillanatra és büszkén tekintsünk vissza mindarra amit közösen elértünk. Iskolánk nem csak a tanulás helye hanem közösség is, itt formálódnak a barátságok itt születnek az álmok és itt tanuljuk meg, hogyan válhatunk felelős, alkotó emberekké. Külön köszönet illeti tanárainkat akik mindennap türelemmel és elkötelezettséggel vezetik diákjainkat a tudás útján. Valamint köszönet a szülőknek is, akik támogatásukkal erősítik közösségünket, -mondta az igazgatónő. Az esemény keretében kiosztásra kerültek kis alkalmi ajándékok is a legszorgalmasabb tanulóknak valamint a legelhivatotabb pedagógusoknak. Az esemény további menetében versek, szavalat, zenés táncok kerültek előadásra és bemutatásra a vegyes korosztályú diákok által.
Forrás: Qmedia













