A keresztúri települések XV. Ifjúsági Diáktalálkozója

Foto: OŠ ,,Petefi brigada'' Kula

KÚLA, 2026.9.4. A Keresztúr nevű települések diák találkozójának az idei évben a kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola valamit a Népkör MMK és Kúla község ad otthont.  Közel 100 általános iskolás tanuló érkezett a Kárpát-medencei térségből, akik valamilyen Keresztúr nevű településen vagy városban tanulnak. Az első nap a meleg fogadtatás és Simonyi Gabriella iskolaigazgató köszöntője után a diákok csapatmunkával, tudással és ügyességgel bizonyították, hogy ezek a találkozók jóval többről szólnak, mint egy verseny – barátságok születnek, és erősödik a közösséghez való tartozás érzése is. A nap legeredményesebb csapatainak Ótott Róbert a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár adt át a díjakat, ugyanakkor elismerését fejezte ki minden résztvevőnek, aki helytálltak és képviselték saját közösségüket. A XV. Ifjúsági Diáktalálkozó résztvevői itt-tartózkodásuk alatt több építészeti nevezetességet is megtekintenek a környező városokban valamint további vetélkedőkön és szabadfoglalkozáson vesznek részt. Az ilyen alkalmak fontos szerepet játszanak abban, hogy fiataljaink megőrizzék nyelvüket, kultúrájukat és egymáshoz való kötődésüket.

Forrás: Qmedia

Претходни чланакУ Кули свечано отворен сусрет ученика из Крстура
Следећаи чланакДанас је Велики петак – најтужнији хришћански празник
RSS
YouTube
Instagram